A mozgás fontossága, szerepe az óvodás korban
Kedves Szülők!
Az óvodás kor 3-6 évesig terjedő időszaka rendkívül megalapozó gyermekük tanulási
képességeinek alakulásában. Ezért fontos, hogy a fő tevékenységi forma, a játék, annak
minden mozgásos, hangsúlyozom mozgásos formáját legyen lehetőségük gyakorolni. Nagyon
veszélyes a későbbiekre nézve, ha a hintázás, fára mászás, mászókázás, ugrálás, futkosás,
pörgés-forgás, bicajozás, labdázás helyett az elektromos kütyüket adjuk a kezükbe. Ide értem
a korlátlan, felügyelet nélküli tévé nézést is. Valóban sokkal kényelmesebb a szülőnek is ez a
fajta babysitter megoldás, hiszen csöndben van, lefoglalja magát, és a szülő is végezheti
mellette a háztartási munkát. De sajnos ez hamar megbosszulja magát. Saját gyermekünkkel
szúrunk ki. Már pedig mindenki okos, ügyes, rátermett, bátor, talpraesett gyermeket szeretne
nevelni. Olyant, aki könnyen megállja helyét az iskolában, önálló, életre való.
Minden tudás alapja a mozgás. A mozgásfejlődés és vele együtt az idegrendszer fejlődése
szigorú sorrend, hierarchia szerint valósul meg. Ha a mozgásfejlődésben kimaradnak egyes
lépések, lépcsőfokok, esetleg nincs elegendő idő, tér vagy lehetőség a gyakorlásra, akkor
hibák csúszhatnak a fejlődésbe. Az idegrendszer egyes területei alulszervezetté válnak,
bizonyos idegpályák nem járatódnak be, melynek következményei legtöbbször az iskolában
jelennek meg tanulási nehézség formájában. Ezért van fontos szerepe a prevenciónak.
Az egyensúlyfeladatok az agy két féltekéjének kapcsolatában, így a koncentrálásban is
segítenek. Egyik felelős a formafelismerésért, a másik a szövegértésért, egyik a térbeli
tájékozódásért, másik a beszédért. Az agyféltekék közötti kérges testen át – amely az
információkat továbbítja a két félteke között – rengeteg idegpályának kell bekötődnie a
megfelelő működéshez. Ha kimarad csecsemőkorban a négykézláb mászás, beszűkül ez a
kérges test, és nem lesz hely az idegpályáknak. Ezért hangsúlyozzuk a fejlesztő pedagógiában,
hogy vissza kell térni a természetes támaszgyakorlatokhoz (csúszás, kúszás, mászás
fejlesztéséhez), mert ez elengedhetetlen a két félteke megfelelő kommunikálásához.
Gondoljunk vissza a csecsemő 6-8 hónapos korára, mikor dobálni kezdi a játékait,
megszidjuk, holott örülni kéne, hiszen a fogó reflexet így írja fölül. A csipkedő, höcögtető,
dülöngéltető, forgató, pörgető népi gyermekmondóka a mozgásélmények tárházát adja – de
ma már az aggódó édesanya rászól az apára, ha játékból feldobja, netán pörgeti gyermekét.
– Mit tehetnek a szülők?
Hagyják a gyermekeket természet diktálta mozgások gyakorlásával felnőni. Bukfencezzenek,
pörögjenek a hegyoldalban, fussanak, ugorjanak árkot, másszanak fára, Tarzan módjára
lengjenek. Lehessen kötelezően sokat esni! Az önvédelem alapja az esés, ne sérelemként éljék
meg a gyerekek és ne bajként a felnőttek. Járjanak sokat a természetben, tapasztalják meg a
nagy kiterjedésű teret, ne csak a négy fal közé legyenek bezárva.
Végül is mindenki jót akar a gyerekének!
Tanuljon görkorcsolyázni, télen korcsolyázni, a kerékpározás előkészítéseként futóbiciklivel
gyakorolni az egyensúlyhelyzeteket! Menjünk gyalog haza, sétáljunk, levegőzzünk!
Egyensúlyozzunk a járda szélén! Rajzoljunk ugróiskolát krétával a járdára! Vegyünk pertli
gumit, ugráljunk rajta két szék között kifeszítve! A trambulin jótékony hatását, azt hiszem
nem kell bemutatni. Dobjunk célba! Az udvaron vödörbe, ládába kavicsot, botot dobálni jó
móka.
Higgyék el, a befektetett „munka” megtérül!
Kívánok hozzá sok türelmet, kitartást, együtt töltött boldog pillanatokat!
Takácsné Pektor Anikó
fejlesztő pedagógus
