Annyit még nem változott a genetikai állományunk a digitalizáció hatására, hogy ne lenne szükség a tapintás, az egyensúly, a mozgásérzékelés gyakorlására – állítja a tehetséggondozással is foglalkozó Kozma Szabolcs logopédus, gyógypedagógus, a Pedagógiai Szakszolgálat tagintézmény-igazgatója.
– Már évtizedekkel ezelőtt használtam hasznos számítógépes programokat a munkám során, de a digitalizáció utóbbi években tapasztalható elterjedése a gyereknevelés szempontjából kontraproduktívvá vált, gyakran a kívánttal ellentétes hatást vált ki. A gyerekek a bennszülöttek, mi, felnőttek pedig bevándorlók vagyunk ebben a világban. Ők már belenőnek abba, amit mi olykor nehezen szokunk, tanulunk meg. Az biztos, hogy az internet túlzott használata más fontos dolgoktól vonja el a diákok figyelmét. A digitalizáció előnye, hogy például a hangfelismerés vizsgálatakor nemcsak a saját hangom és például a kulcscsomóm csörgetését alkalmazhatom, hanem egy olyan telefonos alkalmazást is, amely mindenféle hangot lejátszik. Hasonlóképpen a gyerekek számos programot maguk alkalmazhatnak tanuláskor. Ez motiválja is őket. Szeretnek egy-egy képre, helyes válaszra maguk rákattintani, ebben ügyesek, és így feladatvégzéskor önállósodnak. Ám hátrány, hogy emiatt sokat ülnek a gép előtt, keveset mozognak. Megnyerhetnek a számítógépen egy sportversenyt a legjobbak ellen, aztán felállnak az asztaltól, és egy labdát nem tudnak elkapni. Ez a fajta vizualizáció becsapja őket. Márpedig nemcsak a virtuális térhez, hanem a valósághoz, a hétköznapokhoz is tudniuk kell alkalmazkodni. Akkor is, ha például áramszünet van. Ha már az autókat robot vezeti, nem kell kézzel írni, alig kell beszélni, mozogni, éppen azokat a képességeinket veszítjük el, amiktől emberek lettünk. Mindezek a gondolkodást is fejlesztik.
A hirtelen gyakoribbá váló távoktatás, otthoni tanulás kihívás a szülőknek, olykor a gyerekeknek is.
– A tavalyi év során kiderült, hogy erre nem vagyunk eléggé felkészültek. A pedagógusok, a szülők, a gyerekek sem. Terheket rótt ez a hirtelen átállás mindenkire, és veszélyes, ha csak ezen a módon folyik az oktatás. A diákokra súlyos pszichés terhet ró, ha erősen lecsökkennek a társas kapcsolataik, ha azok csak az internetes lehetőségekre korlátozódnak. Pont az fokozódott az esetükben, amitől védeni akartuk őket. Nem szeretnénk, hogy túlságosan beszippantsa őket a virtuális világ, a digitalizáció. Szükségük van arra az élményre, amit a közvetlen találkozás ad, például a kortársaikkal. Másrészt a kényszerű távoktatás felgyorsította ezen a téren az oktatás minden szereplőjének tudás- és gyakorlatszerzését. Amire így szert tettünk, nem dobjuk a kukába, a továbbiakban is beépítjük a tanításba, a fejlesztésbe, a kapcsolattartásba. Számos téren növelheti a hatékonyságot.
A számítógépek révén sok minden megtanulható képek, filmek, szövegek, interaktív feladatok által. Ugyanakkor azt mondják, fontos a saját kézzel, érzékszervekkel végzett tevékenység, hogy kiderüljön, miben jó a gyerek, és meg is jegyezze a tanulandókat.
– A bütykölés, a manualitás, az érzékszervek bekapcsolása, összehangolása nagyon fontos a gyerekeknél. Annyit még nem változott a genetikai állományunk a digitalizáció hatására, hogy ne lenne szükség a tapintás, az egyensúly, a mozgásérzékelés gyakorlására. Ezek a legfontosabbak, ezek készítenek fel mindarra, ami kell az életünkhöz. A beszédtanulás is ezektől függ, ezekre épít, az érzelmi intellektus, a szociális kapcsolatok kialakítása szintén.
Az internet, a közösségi háló, mindaz, hogy többet látják a kortársaik tevékenységét és például sikereit, növeli a diákokban a túlzott feszültséget okozó teljesítménykényszert? A versengésnek így akár még több módja lehet. Ártalmas ez?
– Az internetre, a közösségi oldalakra felkerülő személyes tartalmak nem mindig igazak, gyakran megszépítik a valóságot. Önmagában nincs gond a posztolásokkal. A mérték számít. Egymás túllicitálása már nem verseny, hanem hivalkodás. Akinek rendben van az önértékelése, az nem másokhoz hasonlítja magát. A gyerekeknél, a nevelésben is ez a fontos, az, hogy önmagukhoz képest mennyit fejlődnek.
Azt mondják, a humor a nevelésben is jó eszköz. Játsszon néha a szülő a számítógépen is csemetéjével? Lájkolja gyermeke internetes posztjait?
– A humor mindennek az alapja. Kell hozzá kreativitás, hogy kitaláljuk a viccet, előzetes tudás, hogy megértsük, amit a másik mond, empátia, hogy ne bántsunk meg vele másokat, érzelmi intelligencia, hogy a másik szemszögéből is lássuk a világot. Mindez a gyerekeknél is nagyon fontos. Ha pedig a szülő néha játszik a gyerekével a számítógépen, azzal érezteti az elfogadást. Így érti meg a gondolatvilágát. Hallgassa meg azt a zenét, amit a csemetéje szeret, akkor is, ha nem tetszik neki! Így a fiatal tudja, nemcsak dirigálni akar neki. Nagyot nőhet a gyereke szemében az a szülő, aki például a diák egyik kedvenc tévé- vagy képregénysorozatából ismer néhány szereplőt, jelenetet. Ezáltal erősödhet köztük a kölcsönös elfogadás, többet segíthetik egymást. Ma már mi, felnőttek is gyakran kérünk segítséget például a mobiltelefon használatakor a gyerekektől.
